Minden amit tudni akarsz az angyalokról.

Tapasztalatok, élmények, írások, termékek, szolgáltatások egy honlapon!

IMÁK

"Szent az Isten, mindennek Atyja, a kezdetek előttől létező;
szent az Isten, kinek szándékát számtalan Erőhatása
teljesíti be;
szent az Isten, aki beköltözni kíván a tudatba,
hisz akik ismerik, azok az övéi.
Szent vagy Te, ki a szó által mindazt megalkottad,
Aki létezik; szent vagy Te, kinek természete a fényesség,
mely el nem sötétült;
szent vagy Te, kinek a természet egésze a tükörképe.
Szent vagy Te, erősebb minden hatalomnál;
szent vagy Te, hatalmasabb valamennyi felsőbbrendűségnél;
szent vagy Te, ki felülmúlsz minden dicséretet.
Fogadd el a beszéd tiszta adományát a hozzád felemelkedett
lélektől és szívtől,
Te, akiről a szavak nem szólhatnak,
Nyelvek nem beszélhetnek,
s akit csupán a hallgatás fejezhet ki.
Imádkozom, hogy soha ne váljak hűtlenné hitedhez,
Mely lényünkkel azonos;
hallgasd hát imádságomat, és adj erőt nekem ahhoz,
hogy miután ezen áldást megkaptam,
megvilágosíthassam nemzetségem tudattalan tagjait,
testvéreimet és fiaidat.
Ezért hiszek benne, s tanúbizonyságul belépek az
Életbe és a Fénybe.
Áldott vagy Atya; s Embered azt kutatja,
Miként osztozhat szentségedben éppúgy,
ahogyan Te is megadtál neki minden hatalmat."

( Hermész Triszmegisztosz )

zadkiel.jpg


Kegyelem és békesség adassék számomra. Azért imádkozom, hogy én szeretetem még jobban bővelkedjen. Ismerjem meg mi a helyes és mi nem az. Legyek tiszta és teljes, az igazság szóljon mindig általam. Uram segíts, hogy semmit ne cselekedjek versengésből, dicsőségből, úgy cselekedjek mindent, hogy az mindenki javát, épülését szolgálja. Engedd, hogy alázatos szolgád legyek, hogy az alázat soha el ne múljon bennem. Vezess mindig Uram, testemet-lelkemet, létemet teljesen átadom neked! Te gondoskodj rólam Atyám! Örülök benned Uram, semmi végett nem aggódom. Köszönöm, hogy minden helyzetben és körülményben béke van bennem. Veled, Benned, Általad mindenhez van erőm, energiám. Köszönöm, örökkön, örökké. Ámen.


user_10320495_1177920474745.jpg


Tűzangyalai hívlak titeket szólítalak titeket, jöjjetek hozzám most. Hatoljatok a testembe, hadd fürödjek az élet tűzében. Isten szeretetének izzó tisztító lángja testem- lelkem-szellemem most átjárja, Égj, égj, égj szent tűz és égesd, el mindent mi elhomályosítja, fényem!


bless.jpg





Ima a Kedvesért 

Tudod, Uram, már mily régen várom...

Hányszor álmodtam róla, hányszor képzelődtem.

Sőt, felismerni véltem ebben is, abban is, aztán kiderült, hogy délibábok voltak.

Te vagy a mi Teremtőnk, aki férfinak és nőnek teremtettél minket.

Mutasd meg, kérlek kit alkottál nekem, ki a másik felem, kivel lesz boldog életem!

Vezess minket a találkozásig, adj jelet a mosolyában, a szavaiban, gesztusaiban, amelyekből, tudni fogom, hogy Te küldted őt nekem.

Kérlek, akkor,

Amikor általában minden ember rózsaszínű ködbe burkolózik, adj belém értelmet, akaratot, felelősség tudatot, bizalmat, hűséget, ragaszkodást

És igazi szeretetet.

Add, hogy benne Reád ismerjek!

Ámen


1pic2.jpg


EGY MESTER ÁLDÁSA


Tökéletes és örök Tudat vagyok.

Nem születtem meg, nem fogok megöregedni, és nem leszek beteg.

Nem fogok meghalni, mert vagyok.

Mindig voltam, mindig leszek, mert vagyok.

Meghatározott céllal vettem fel ezt a testet, ezt az életet.

Megáldom életem célját és megáldom a testem.

Megáldom testem minden sejtjét.

Megáldok mindent, amit eszek és iszok,

És mostantól csak áldott ételt és italt fogyasztok.

Megáldom minden lélegzetvételemet.

Megáldok mindent, amit gondolok, érzek, mondok és teszek.

Megáldok mindenkit, akivel találkozom életem során, vagy aki a tudatomba lép.

Megáldom testem egészségét, vitalitását, és életörömét.

Megáldom a múltam és jövőm, és megáldom azt a pillanatot, amikor elhagyom ezt a testet, mert betöltöttem a feladatomat.

Megáldom ezt a pillanatot, és azt örök „Most"-ot.

Áldásos életet élek egy áldott testben.

Áldás vagyok mindenki számára, aki találkozik velem, vagy a tudatomba lép.

Megáldom valódi lényem, feladatom és utam, áldott életem minden egyes pillanatát.

Ámen.



1pic3.jpg


„Áradjon feléd lelkem szeretete,
Ösztönözzön szeretetteljes megértésem.
Hordozni fognak téged, és tartani fognak
A magasrendű reményekben, s az élet szféráiban."


00000002.jpg


Most feloldok a tudatos és tudattalan részeimből

minden olyan gátló erőt, programot, blokkot, vágyat,

ami akadályoz, hogy Istennel eggyé váljak!

Megengedem magamnak a teljes, tiszta, mindentudást,

megengedem magamnak a teljes, tiszta szeretetet,

megengedem magamnak a megvilágosodást!

Vagyok aki vagyok, most és mindörökké, Ámen."





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 1
Heti: 4
Havi: 15
Össz.: 37 975

Látogatottság növelés
Oldal: Imák
Minden amit tudni akarsz az angyalokról. - © 2008 - 2024 - arkangyalok.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »